Ügyféltájékoztató a devizakölcsönök árfolyamrögzítéséről

Az árfolyamrögzítést a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet azon lakóingatlan-fedezetű devizahitellel rendelkező ügyfeleinek kínálja, akik csak jelentős erőfeszítésekkel képesek teljesíteni a nehéz gazdasági helyzetben megemelkedett havi törlesztőrészlet fizetési kötelezettségeiket. A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvényen alapuló program célja, az egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatásának átmeneti tompítása és a törlesztés kiszámíthatóbbá tétele.

 

Az árfolyamrözítési programban történő részvétel 2011. augusztus 12.-től 2011. december 31.-ig kezdeményezhető, amennyiben az alábbi feltételek mindegyike fennáll:

 

  1. az Adós devizakölcsönből származó fizetési késedelme nem haladhatja meg a 90 napot.
  2. a hiteladós nem áll más – állami – fizetéskönnyítő program hatálya alatt
  3. a devizakölcsön végső lejárata 2014. december 31. napját követő időpont
  4. a fedezetül szolgáló, záloggal terhelt lakóingatlan fedezetként történő elfogadáskor érvényes forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot.
  5. amennyiben a devizakölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlant a Takarékszövetkezeten kívül más pénzügyi intézmény által alapított jelzálogjog is terhel, e zálogjog által biztosított valamennyi követelés tekintetében nem áll fenn 90 napot meghaladó késedelem.
  6. a devizakölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlanra vezetett végrehajtás nincs folyamatban.

 

A rögzítés mértéke/ fix árfolyam: svájci frank hitelek esetén 180 forint/ svájci frank

 

Az árfolyamrögzítés időtartama: 36 hónap, de legkésőbb 2014. december 31.

 

A szerződésmódosításnak a Takarékszövetkezetnél költsége nincs, a szerződésmódosítást közjegyzői okiratba kell foglalni, melynek költségtérítésére a közigazgatási és igazságügyi miniszter 25/2011 (VIII.22.) KIM rendelete a közjegyzői díjszabásról szóló 14/1991. (XI.26.) IM rendelet módosítása alapján a hitelező pénzügyi intézmény köteles, jelen esetben a Takarékszövetkezet.

 

Az árfolyamrögzítés időszaka alatt felhalmozódott különbözet lényegében további hitelfelvételt jelent, amelyet  kamatokkal együtt, havi részletekben kell visszafizetni.

Fontos tudni, hogy az árfolyam rögzítésének időszaka alatt csak az árfolyamváltozások hatásai szűnnek meg időlegesen, de az érvényes devizahitel szerződéstől függően a kamatváltozásokat a bank érvényesítheti.

 

Gyűjtőszámlahitel és az árfolyamváltozás kapcsolata

A tényleges és a rögzített árfolyam közötti különbözet mértéke a forint devizához képesti gyengülésétől és erősödésétől függően változik.

 

a.) A devizakölcsön törlesztésének napján aktuális törlesztési árfolyam és a rögzített árfolyam közötti különbözet gyűjtőszámlára kerül.

b.) Amennyiben az aktuális árfolyam alacsonyabb a rögzített árfolyamnál az ügyfél akkor is a rögzített árfolyamon köteles devizakölcsönét törleszteni, a különbözet a gyűjtőszámla hitel tartozását csökkenti.

c.) Amennyiben az Adósnak a gyűjtőszámla hitelből eredően sem tőke, sem kamattartozása nincs a rögzített árfolyam alkalmazása időszaka alatt a tényleges törlesztési árfolyam és a rögzített árfolyam közül az alacsonyabbal kell a devizakölcsönt törleszteni

 

A PSZÁF Árfolyamrögzítő kalkulátora

A netes kalkulátorban meg kell adni a korábban felvett devizahitel jellemzőit, mint például a hitel típusát, a devizanemét, a fennálló tőketartozást devizában, a hátralévő futamidőt stb. A programban megjelenített adatok alapján összehasonlítható lesz egy feltételezett piaci, valamint a védett árfolyamon kalkulált törlesztő-részlet várható alakulása, továbbá a védett árfolyam mellett a gyűjtőszámlán felhalmozódó későbbi törlesztési kötelezettségek. Az alkalmazásban lehetőség van az egyes devizaárfolyamok csökkentésével vagy növelésével modellezni a törlesztő-részlet változását is a

http://www.pszaf.hu/fogyasztoknak/alkalmazasok/arh linken.

A gyüjtőszámlahitel pénzneme: HUF

 

A gyűjtőszámlahitel futamideje: a gyűjtőszámlahitel végső lejárata

  • nem lehet korábbi mint a devizakölcsön végső lejárata
  • legfeljebb 30 évvel haladhatja meg a devizakölcsön eredeti futamidejét
  • legfeljebb a hiteladós 75. életévének betöltéséig terjedhet

 

A gyüjtőszámlahitel kamata:

a.) a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka záró időpontjáig legfeljebb a  kamatperiódus kezdő időpontjával érintett hó első napján érvényes 3 havi BUBOR

 

b.) a rögzített árfolyam alkalmazási időpontját követően a futamidő végéig a Takarékszövetkezet által a devizakölcsön céljával azonos célra nyújtott forinthitelre meghatározott Hirdetmény szerinti piaci kamat.

Az ügyleti kamat kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia kamatláb( 3 havi BUBOR) változásától függően változik

 

A gyüjtőszámlahitel kamatperiódusa: 3 hónap

 

Egyéb díj, költség: Nincs

 

Törlesztés:

a.) a rögzített árfolyam alkalmazásának időszaka alatt Adóst a gyűjtőszámlahitel szerződésből eredő fizetési kötelezettség nem terheli.

b.) a rögzített árfolyam időszakát követően a záró időpontban fennálló gyűjtőszámlahitel-tartozás alapulvételével az annuitás szabályai szerint (tőkét és kamatot is magába foglaló) havi törlesztő részletet kell fizetni.

c.) a hiteladós által havonta fizetendő törlesztő részlet összege nem haladhatja meg a hiteladós által fizetendő, a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatti utolsó törlesztési kötelezettség összegének 15 %-át, kivéve ha az ügyfél erre irányuló kérelmét a rögzített árfolyam alkalmazási időszak záró időpontját megelőző 60. napig a pénzügyi intézménynél írásban benyújtotta. A hiteladós a kérelemben meghatározza a törlesztő-részletet. Ezt valamint a gyűjtőszámla-hitel futamidejére vonatkozó előírásokat figyelembe véve határozza meg a pénzügyi intézmény a hitelkeret szerződés futamidejét és a havonta esedékes törlesztő részlet összegét.

 

Előtörlesztés:

Az Adós által előtörlesztett összeget a devizakölcsön előtörlesztéseként kell elszámolni. A devizakölcsön teljes előtörlesztése abban az esetben lehetséges amennyiben az előtörlesztés a gyűjtőszámla-hitelből eredő teljes tartozás megfizetését is fedezi.

 

Késedelmes teljesítés:

A havi törlesztési kötelezettség nem szerződésszerű teljesítése esetén a Takarékszövetkezet a Hirdetmény szerinti késedelmi kamatot számítja fel.

 

Gyüjtőszámlahitel fedezete:

a.) A devizakölcsön fedezetéül szabályszerűen alapított lakóingatlant terhelő jelzálogjog – a zálogszerződés módosítása nélkül - kiterjed a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződésből származó követelés biztosítására is. Amennyiben a hiteladós és a zálogtárgy tulajdonosa különböző személy, akkor ez utóbbi kifejezett írásbeli hozzájárulását be kell szerezni.

b.) Magyar Állam készfizető kezessége a rögzített árfolyam alkalmazása időtartama alatt a gyújtőszámlahitelből eredő követelés 100%-ig

c.) Magyar Állam egyszerű kezessége a gyújtőszámlahitelből eredő, legfeljebb a rögzített árfolyam záró időpontjában fennálló tartozások 25%-áért a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka záró időpontját követően.

 

Jelen tájékoztató segítséget kíván nyújtani abban, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül  Ön a lehető legkedvezőbbet válassza.  A különböző megoldásokat mindenképpen kellő körültekintéssel és előrelátóan kell mérlegelnie, mivel a hitel törlesztése hosszú távú kötelezettséget ró Önre.

A döntés megkönnyítése érdekében kérjen személyre szóló tájékoztatást bankjától az egyedi feltételekről, az igénybevétel költségeiről.

 

Ha az árfolyamrögzítést választaná, fontos

  • felmérni, hogy az árfolyamrögzítő program esetén meghatározott törvényi feltételek az Ön esetében fennállnak-e;
  • mérlegelni, hogy a jelenlegi átmeneti segítség fejében vállalni tudja-e a későbbiekben jelentkező, felhalmozott tartozások kiegyenlítését;
  • kedvezőtlen forintárfolyam alakulása esetén számolni azzal, hogy a törlesztés futamideje nagyon hosszúra nyúlhat;
  • kalkulálni a PSZÁF árfolyamrögzítő kalkulátorával, hogy milyen anyagi terheket is jelent majd a jövőben a gyűjtőszámlahitel törlesztése.

 

A Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet aláírta a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexet, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Magatartási kódex a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet és a PSZÁF honlapján érhető el.

                                                                   

 

Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet