Rólunk
A Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet volt 1975-ben az első városi takarékszövetkezet, mely alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy nagyobb településen is megszerezze a létjogosultságot a lakossági pénzügyi szolgáltatások terén. Takarékszövetkezetünk 4 kirendeltséget működtet Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Városföld és Kecskemét székhelyekkel. Ezen kirendeltségeken végzett szorgalmas munka eredményeként jelentős ügyfélkapcsolati kör és nagy forgalom alakult ki, mely annak is köszönhető, hogy az évek során takarékszövetkezetünk új és korszerű szolgáltatások bevezetése kapcsán elismert és kedvelt pénzintézet lett az ügyfelek körében. E tényezők eredményeként a mérlegfőösszeg meghaladta az 6,8 milliárd forintot, a saját tőke pedig a 494 millió Ft-ot, s több mint 30.000 fő ügyféllel sikerült kapcsolatot létesítenünk.
Takarékszövetkezetünk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélye alapján és annak rendszeres ellenőrzése mellett végzi tevékenységét. A közgyűlés (küldöttgyűlés) által választott igazgatóság irányítja a takarékszövetkezet tevékenységét, illetve dönt minden olyan kérdésben ami nem tartozik más szerv hatáskörébe.
A betétesek pénzének védelme három pilléren nyugszik:
- a takarékszövetkezet saját vagyonával vállal garanciát a betétekért,
- az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vállal garanciát a névre szóló betétekért,
- Takarékszövetkezetünk tagja az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak (OTIVA) ahol a tagok garancia alapot képeztek az intézmények védelmére.
Tudjuk, hogy egy pénzintézet legnagyobb kincse: ügyfeleinek ragaszkodása és megbecsülése, ezért egyre szélesedő banki kínálatunkat ügyfeleink igényeinek megfelelően folyamatosan bővítjük, üzletpolitikánkat a közvetlen kapcsolatokra épülő szövetkezeti jelleget tükröző ügyfélközpontúság határozza meg. Szolgáltatásaink színvonalát folyamatosan javítjuk, hogy ügyfeleink érezzék, értük dolgozunk.
TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA
